Az alábbi részek az egyik mellékszereplőről szólnak. Boxlar, a kisfiú és barátai halottnéző kirándulásra indulnak a kastélyban, ám ez a kaland végül nem került be a regénybe. A szerzőnő kihúzta, mert gyengének és feleslegesnek ítélte. Szerintünk aranyos :)

Néhány méterrel és vaskos kőfallal arrébb a gyerekek borzongva pillantottak az egykori Tearan maradványaira. Az őrök Rakaram parancsára mindent úgy hagytak a szobában, ahogyan volt, nem nyúltak semmihez. A sötétben még félelmetesebbnek tűnt a baldachinos ágy oszlopának támasztott nő, amint mutató ujját az ajtóra szegezi, mintha azt jósolná a belépőnek: „Te leszel a következő!”
– Ú-úgy áll ott, mintha élne. És né-nézzétek a kezét! – vacogott Karian.
– A gyilkos csinálta, hogy megijessze Evelynt, amikor benyit a szobába – suttogta Boxlar nagyot nyelve. – Nézd, valójában a függönyt összefogó díszzsinór tartja a könyökét – mutatott a vastag hurokra, de gyorsan vissza is húzta a kezét.
– És ez az árnylakó... nem fog már visszajönni ide? – tette fel a mindannyiukat foglalkoztató kérdést Herdan. Boxlar dühösen nézett rá.
– Mi a csudának jönne vissza? Ilyen hülyeséget is csak te tudsz kérdezni! Inkább a bocskorod fűzőjére figyelj! – förmedt a fél fejjel magasabb gyerekre.
– Psszt! Még meghallják az őrök! – figyelmeztette őket Lam, a harmadik fiú. Aggódó pillantásokat vetett az ajtó felé, mintha azt várná, hogy mindjárt rájuk nyitnak.
– Szerintem menjünk, mielőtt jön a váltás és benéznek a szobába! – húzódott közelebb a lány Boxlarhoz.
– Igazad van! – kapott a lehetőségen a fiú – Nem lenne jó, ha itt találnának minket.
Az árnylakó visszatérésének emlegetése gyorsan lelohasztotta a kis csapat kalandvágyát, így egyikük sem firtatta, hogy ugyan minek is néznének be a szobába az őrök. Mélységes egyetértéssel bólogattak.
– Akkor siessünk! – lépett a rejtekajtó mellé Herdan, de nem nyitotta ki. Boxlarra nézett, aki – vezéri tekintélyéből merített magabiztossággal – odament, s benyomta a fal egyik kövét díszítő ábrát. A kővirág többi társától eltérően engedett a nyomásnak és besüppedt, a titkos átjáró ajtaja pedig kinyílt.
– Gyertek! Ugyanarra megyünk vissza, amerről jöttünk. Herdan, te maradj utolsónak és csukd be az ajtót utánunk! Nem tudhat senki ezekről a titkos átjárókról!
– Jó, jó, becsukom!
Boxlar belépett és elindult előre, a kislány és a két másik kisfiú pedig szapora léptekkel követte. Miután Herdan becsukta az ajtót, végképp sötét lett odabenn, semmit sem láttak. Tapogatózva haladtak a nem túl hosszú, ám meglehetősen kanyargós és keskeny folyosón.
– Állj, itt vagyunk az ajtónál. Mindjárt kinyi... – fordult vissza Boxlar, de a sötétben nekiütközött Karian, aki eddig igyekezett szorosan a nyomában maradni.
– Bocs... Nem láttam, hogy megálltál – szabadkozott zavartan a lány.
– Sehemmi baj.. Ööö... Megkeresem a nyitókart... Itt kell lennie valahol... Ti meg mit röhögtök ott hátul?!
– Semmit, semmit.
– Csendet, kinyitom!
Az ajtó résnyire nyílt, a szobában derengő halványt fényt éles fénypászmának érezték a sötét folyosón várakozó gyerekek. A fénypászma kiszélesedett egy kissé, majd újra fogyni kezdett, és eltűnt. Ismét teljes sötétben álltak.
– Mi az, mi van?
– Miért csuktad vissza?
– Psszt! Valaki van a szobában! Maradjatok csöndben!
A gyerekek lélegzetvisszafojtva álldogáltak a sötétben. Normális körülmények között ilyenkor már régen az ágyukban aludtak volna, jelenleg azonban egyikük sem gondolt a fáradtságra. Számos más dolog járt a fejükben. Vajon az árnylakó vár rájuk odaát a szobában? Vagy valamelyik vendég került ide időközben? És a legfontosabb: vajon észrevette az illető, hogy kinyílt, majd bezárult a fal egy darabja?
– Most mit csináljunk? – kérdezte halkan Herdan. Örült neki, hogy a többiek nem látják a képét, mert eléggé berezelt a váratlan fordulattól és ez tükröződött az arcán is. Ha reggelig nem tud visszalopódzni a helyére, nagyon ki fog kapni az apjától!
– Azt hiszem, ez a valaki alszik – informálta Boxlar a csapatot, miközben fülét a vékony ajtóra tapasztotta. Ütemes hortyogás hallatszott a túloldalról.
– Akkor mi legyen? Itt maradunk?
– Talán átlopózhatnánk anélkül, hogy felébresztenénk – gondolkozott fennhangon a kis csapat vezére.
– De mi van, ha mégis felébred? – kérdezte Karian.
– Akkor bajban leszünk.
Egy ideig hallgattak, aztán Lam szólalt meg:
– Szerintem már így is bajban vagyunk. Nekem például három hét istállótakarítás néz ki, ha a szüleim megtudják ezt. És gondolom, titeket sem dicsérnének meg. Legalább próbáljuk meg!
– Hát ebben igazad van – látta be a lány.
– Nos, mindenki egyetért? – kérdezte Boxlar.
– Igen.
– Igen, próbáljuk meg.
– Jó. Lassan ki fogom nyitni újra a rejtekajtót, és beosonunk. Lam, a te feladatod lesz kinyitni a szoba ajtaját, de vigyázz! Ha nagyon szélesre tárják, akkor nyikorog a sarokvas. Én maradok utolsónak, lezárom magunk után a titkos folyosót.
– Rendben!
– Akkor... mostantól egyetlen pisszenést se!

Tovább a következő részhez >>

<< Vissza a könyv ismertetőhöz